Egy tapodtat sem mozdultunk 2020-ban, mégis nagyot léptünk előre

Egy tapodtat sem mozdultunk 2020-ban, mégis nagyot léptünk előre

Az idei év sok szempontból más volt, mint a többi, nem csak nekünk, mindenkinek. Íme, a 2020-as évünk.

2019-ben keresztbe-kasul beutaztuk az országot, 90 helyszínen, 192 rendezvényen, 6 fesztiválon jártunk, 75 animátorral szórakoztattunk titeket és 80 ezer kilométert tettünk meg. Idén ezek a számok a nullához közelítenek, a legtöbb napot karanténban és home office-ban töltöttük, autóinkban sem növekedett a kilométerek száma, ha felmentünk a padlásra, az már egy nagyobb kirándulással is felért, és a legextrémebb dolog az életünkben, ha este 8 után kutyát sétáltatunk.
Viszont annyiszor mostunk kezet, hogy tenyerünkön előkerültek az általános iskolás puskáink. Megtanultunk wc-papírból várat építeni, kenyeret sütni, és szemre tudjuk, mennyi is a másfél méter. A rendezvényszakmában sokan éreztük magunkat úgy, mint 2020-ban az útlevél – feleslegesnek.
A covid fenekestül felforgatta az életünk, de azért nem tétlenkedtünk.
Összességében szuper dolgok születtek ebben a káoszos időszakban is, de azért reméljük, jövőre ismét találkozhatunk veletek személyesen is. Várunk 2021!

Vélemény, hozzászólás?

I accept the Privacy Policy

preloader