blog

Top 5 csapatépítő program 2022-re

Miért lesz idén még fontosabb a csapatépítés?
A csapatépítés fő célja, hogy erősebb egységet és jobb csapatmunkát alakítson ki a munkatársak között. Nemcsak a kollégáknak, de a cégnek is sok előnye származhat belőle, mert egy jól együttműködő csapat termelékeny, motivált, erős köztük a bizalom és a tiszteletet.

Mindez még hangsúlyosabbá vált az elmúlt évek alatt, amikor …

Kihoztuk a legtöbbet 2021-ből

Így telt számunkra a pandémia második éve
 

A rendezvényeket tekintve a 2021-es szezon is tartogatott izgalmakat – mutatjuk, hogyan sikerült túllendülni ezeken.

A rendeleti korlátozások mellett azt tapasztaltuk, hogy korábbi megrendelőink, illetve azok, akik újonnan érkeznek hozzánk még nem állnak készen a jól megszokott nagyszabású céges rendezvények megtartására. A fesztiválok is váratnak magukra, bízunk benne, hogy …

Így járul hozzá a sportnap a munkahelyi jólléthez

A sportnap nem kell, hogy csak egy nap legyen a sok közül, ami után visszatérünk a taposómalomba, hiszen annak előnyei hosszútávon kifejtik hatásukat. Egy jól szervezett egészség nap sokat tehet a fitt munkahely kialakításáért, főleg, ha az egy előre megtervezett program, amire az emberek felkészülhetnek. Ezen a napon a dolgozók összemérhetik “erejüket”, bizonyíthatnak egymásnak …

Így teremti meg a csapatépítés a munkavállalói jóllétet

Egy több, mint 150 vállalat bevonásával készült felmérés szerint, a vállalatok kétharmadánál fut valamilyen egészségprogram. Ezek fókuszában legtöbbször a sport áll.
2021-ben szerencsére már nem az a kérdés, hogy legyen-e sport program, hanem az, hogy milyen.
A kihívás abban áll, hogy a vállalat hogyan építse be az eddig is sikerrel futó sportnapokat, családi napokat és csapatépítőket …

Íme, ami miatt még a kamaszok is rohanni fognak a falunapra

A falunap szervezés 2021-ben nem kis feladat, mindenkinek megfelelni egyszerre ugyanis nagyon nehéz. Ezen a napon fiatal és idős, gyerek és szülő, család, barátok, szomszédok összegyűlnek, hogy együtt szórakozzanak, kiszakadjanak egy kicsit a mókuskerékből, és vidámsággal, mulatsággal töltsék az időt. Mi most abban segítünk, hogy a ti falunapotok igazi érték legyen, izgalmas programokkal, élményekkel, …

Új korszak a csapatépítésben: a hibrid események

A koronavírus megjelenésével átalakult a csapatépítés is, és most nem konkrétan a közös sörözésre gondolunk, inkább a szakmailag és emberileg is fejlesztő, szórakoztató tréningekre. Ezek célja, hogy csapatot kovácsoljanak az együtt dolgozó kollégákból, legyenek azok egy irodában, külön városban, vagy akár más-más országban. A pandémia pozitív hozadéka volt, hogy sok felmerülő problémára megoldás született, …

Csapatépítés a nyitás után

Milyet, mikor, hogyan?
Az online csapatépítőket lassan kezdik felváltani az igaziak újra, így a nyitás után. Merjünk csapatépítőt tartani, és ha igen, milyet? Papucsek Józseffel, a Team Rekreáció rendezvény menedzserével beszélgettünk.

A csapatépítő tréningek a járványhelyzet aktív szakaszában, a lezárások során teljes mértékben az online térbe helyeződtek. Nálunk, a Team Rekreációnál is találhattok alternatív megoldásokat, azonban, …

Fertőtlenít, kreatívvá tesz, önbizalmat ad – mi az?

Az elmúlt években ismét népszerűvé vált az esszenciális olajok használata. Otthonainkban, iskolai és óvodai intézményekben, kórházakban, edzőtermekben, és irodákban is egyre több helyen látni, érezni a különböző finom esszenciákat.

De hogy tud tényleg hatásos lenni, mi alapján válasszunk és mire figyeljünk a használatukkor? Mensáros Nóra aromaterapeutával arról beszélgettünk, melyek azok az olajok, amelyek – a …

Élményt gyűjtenél nyáron a gyermekednek? Megtaláltad a tökéletes tábort!

Ha gyermeked szereti a sportokat, élményeket, természetet, neki találtuk ki a Freshlife sport- és élménytábort.
A lehető legváltozatosabb programokat állítjuk össze, megismerhetik számtalan fesztivál eszközünket, az egyszerű ügyességi feladatoktól, a csapatban történő versengésen át, a szabadidős tevékenységekig kipróbálhatják magukat a gyerekek. Ráadásul mindenről mi gondoskodunk, neked csak el kell hoznod és a nap végén érte …