Ugrás a "Széchenyi 2020 - GINOP-9.1.1-21 Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön Hitelprogram" oldalra

Miért jó a Legfittebb Munkahelynek lenni?

Legyetek ti is fitt munkahely!

Egyre több kutatás foglalkozik a munkahelyi sport és munkahelyi stressz kérdéskörével – hogy milyen különbségek mutathatók ki egy aktívan sportoló irodai közösség munkahelyi teljesítménye között vagy egy nagyon kevés, esetleg szinte teljesen mozgáshiányos mozgáskultúrájú munkahely eredményei között. Talán nem lesz meglepő, ha azt mondjuk, hogy az eredményeken egyértelműen látható, hogy jobban teljesít egy olyan csapat a munkában is, aminek tagjai rendszeresen sportolnak.

A Gallup Intézet kutatásai szerint azon elégedett munkavállalók, akiknek a jólléti pontszámai is magasak, 30 százalékkal kisebb valószínűséggel hiányoznak betegség miatt az elkövetkezendő egy hónapban azokhoz képest, akik bár elkötelezettek, de a jóllétük értékei alacsonyak. Éves szinten pedig 70 százalékkal kevesebb a táppénzes napjaik száma.
Tehát a munkahelyen, irodában elhelyezni sporteszközöket, kialakítani mozgásprogramot, nem csupán azért éri meg, mert jó HR fogás, hanem mert hosszú távon anyagilag is kimutatható hasznot hoz a vállalat számára!

Mi a megoldás?

A Legfittebb Munkahely Program pedig pontosan azért jött létre, hogy támogassa, elősegítse a különböző méretű és vállalati kultúrájú cégek mozgásprogramját. Előmozdítson egy aktívabb, egészségesebb munkahelyi környezetet, segítsen megtenni az első lépéseket egyénileg a cégekre szabva. Hiszen máshogy kell megközelíteni egy munkahelyi sportprogramot egy kisvállalatnál, ahol a létszám 30 fő, és máshogyan egy olyan nagyvállalatnál ahol akár 1500-an is dolgozhatnak, az anyagi ráfordítások lehetőségéről nem is beszélve. Más mozgat meg egy fiatal start up-nál dolgozó munkavállalót, és más egy állami tulajdonú cégnél kötött munkaidőben adminisztrációs munkát végző kollégát. Természetesen cégen belül is vannak korosztály és érdeklődési kör tekintetében eltérések. Sokszor pont ezen okok miatt nem mer belevágni egy vállalat átfogóbb munkahelyi sportprogram kialakításába, mert nem egyértelmű, mi a legjobb döntés munkavállalóik szempontjából.

A Legfittebb Munkahely felméréssel és sportszervezéssel támogatja azokat a vállalatokat, akik felelősen gondolkoznak a munkahelyi egészségről, ezzel segítve a munkáltatókat és munkavállalókat közös céljaik elérésében. A fitt munkahelyek versenyképesebbek, és fenntarthatóbbak, a fitt munkavállalók pedig hatékonyabbak, stresszmentesebbek. Képesek célokat kitűzni, azok eléréséért küzdeni, nagyobb a teherbírásuk, kiegyensúlyozottabbak, elégedettebbek, kreatívabbak és lojálisabbak, és ami a legfontosabb: egészségesebbek és boldogabbak. 🙂

Éppen ezért indult útjára immáron 7 éve a Legfittebb Munkahely Program. Amely minden évben egy díjkiosztóval egybekötött rendezvénnyel zárul, ahol az eredmények alapján kiosztásra kerülnek az év Legfittebb Munkahelyeinek szánt díjak. De mindenki nyertes, aki indul! Ugyanis a programra való jelentkezés után az első lépése az állapotfelmérés, ami a hatékony sportprogram megszervezéséhez elengedhetetlen. Meg kell ismerni a gyengeségeket, az erősségeket, az esetleges nehézségeket és a veszélyeket. A továbbiakban pedig minden jelentkező vállalat kap a felmérés eredményei alapján kidolgozott egyéni mozgástervet, amelyet monitoringoznak is a későbbiekben.

Ennek eredményeképpen pedig minden vállalatnak lesz, egy;

– a munkavállalói igényeken alapuló,
– célorientált,
– motiváló,
– részletesen meghatározott,
– mérhető,
– és megvalósítható mozgásterve, amelyek megfelelő működtetésével eléri a kívánt eredményeket!

Így hát segítség van, lehetőség pedig mindig van a fejlődére! Jelentkezzetek ti is a 2019-es Legfittebb Munkahely Programra, és változtassátok meg a munkahelyi hangulatot! Legyetek ti is fittebbek, energikusabbak, proaktívabbak! És nem utolsó sorban, legyetek rá büszkék, hogy ti is részesei vagytok egy egészségesebb, stresszmentesebb munkahely kialakításának.

Mert a jövő dinamikusan fejlődő munkáltatói és munkahelyei a sportos munkahelyek!
Szeptember 30-ig tudtok jelentkezni a Legfittebb Munkahely 2019-es programjára! Hajrá!

https://legfittebbmunkahely.hu/jelentkezes-a-versenyre

Kapcsolódó cikkek

Erre az 5 dologra figyelj 2023-ban a sikeres rendezvényért

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük